Mit tudok tenni magamért? Hiteles információk begyűjtése a depresszióról




Saját maga fogja elvégezni az önismereti, terápiás munkát, Ön fogja a hajánál fogva saját magát kirántani a szürkeségből, passzivitásból, homályból.

Korábbi bejegyzésekben is említettem már, hogy ehhez első lépésként információkra, tudásra van szüksége. Gyűjtsön hiteles információkat! A nem megfelelő színvonalú, előítéleteket, stigmatizációt erősítő pletykalap színtű félinformációk többet ártanak, mint használnak. Óvakodjon azoktól a megoldásoktól, amik könnyű, gyors, erőbefektetés és felelősségvállalástól mentes megoldást ígérnek! Emberi természetünkből adódik, hogy minél gyorsabban, minél kisebb költséggel szeretnénk megszabadulni a problémáktól, de sajnos a munka részét nem spórolhatja meg.

Dr. Csernus Imre több előadásában, könyvében magyarázza, hogy önbizalmat, önbecsülést nem lehet kapni, azt elérni lehet, mégpedig kemény munkával. Ahogy a feszes hasizomért is meg kell dolgozni az edzésen, úgy lelki egyensúlya eléréséért és újbóli fenntarásáért is dolgozni kell. A könyvek, újságok, internetes tartalmak esetében pedig figyelje, hogy van-e szakember a leírtak mögött, vállalja-e mellé a nevét, és ha igen, milyen végzettségekkel, tapasztalatokkal, referenciákkal rendelkezik. Természetesen nem kell mindenkinek pszichológusnak, pszichiáternek lennie. Egy szakmájában magasan képzett, önmagára, praxisára igényes coach, tréner, addiktológiai konzultáns is kiváló választás lehet.

Szeretnék ajánlani néhány olvasnivalót Önnek, amelyeket szakemberek írtak, olvasmányosak és érthetőek. Amolyan éjjeliszekrényen tartható, újra és újra inspiráló könyvek:

 

Dr. Csernus Imre (2013): A kiút

Dr. Belső Nóra (2013): Depresszió

Sue Atkinson (2014): Kiút a depresszióból (Első lépések)

Dr. Bagdy Emőke (2010): Hogyan lehetnénk boldogabbak?

Dr. Hajduska Marianna, Dr. Lukács Béla, Dr. Mérő László, Popper Péter (2009): Krízishelyzetben


lelki egészség depresszió megoldás támogatás terápia



mymoodpro

facebook

Szerző: Koday Zsuzsanna

Dátum: 2017.05.05. 18:31


mymoodpro program